Hát ide is eljutottunk. Hogy hogyan? Nagyon egyszerűen. Szokásos hétfői https://tturak.hu/ böngészése alkalmával bukkantam rá a már első ránézésre is igencsak hívogató felhívásra. Második pillantásra végigfutottam az útvonalon: Zalahaláp – Haláp – tanösvény – Sáska – Monostorapáti víztározó – Hegyesd – Hegyesd vár – Egervíz – 77-es út – Szent István pihenő – Hajagos bányaudvar – Diszel – Zalahaláp. Szuper, mindegyik ismeretlen számomra, legalábbis, ami a személyes találkozást illeti. Még pár pillantást vetettem a szervezők által nyújtott ellátásra és a nevezési díjra. Ennek arányát is teljesen rendben találtam. Nem volt más teendőm, mint e remek felfedezést megosztani olyan túratársaimmal, akik hozzám hasonlóan leküzdhetetlen vágyat éreznek arra, hogy azon a héten vasárnap elautózzunk Zalahápra (tőlünk 100 km), ott tegyünk egy 30 km-es körtúrát és még haza is érkezzünk aznap este. Ennyi.
November 26-án, vasárnap hajnali negyed hatra terveztük Irénnel az indulást, ezért hogy kényelmesen el- és fel tudjak készülni a nehéz napra, negyed ötre állítottam be az ébresztőt, amit valószínű, hogy az első jelzésnél ki is nyomtam és aludtam tovább. Férjem kérdezte 5 óra előtt pár perccel, hogy nem megyünk-e túrázni? Dehogynem! Gyors mosakodás, öltözés. Kávét főztem, üvegbe öntöttem. Hátizsákomba már este összekészítettem a szükséges dolgokat, így azt csak felkaptam és már ültünk is az autóba és indultunk először is Lövőre, ahol Marika várt ránk. Így onnan már hármasban utaztunk Zalahápra, ahol a művelődési házban volt a túra rajtja.
Szívélyes fogadtatás, nevezés, itinerek kiosztása után összeszedtünk magunkat, megittuk a védőitalt (még szerencse, hogy előző este ezt már bekészítettem a hátizsákomba), fotózkodtunk az igazán stílusos, kedves és tetszetős művelődési ház előtt, aztán megkezdtük a kijelölt útvonal bejárását. Alig 50 m megtétele után érkeztünk meg a templom előtti térre, ahol szintén fotózásba merültünk.
A faluból aztán kiérve elkezdtük az emelkedést a Haláp igencsak érdekes alakzatára. Pihenésképpen meg-meg álltunk fotózni. Hátra fordulva ugyanis már minimális emelkedő után is gyönyörű kilátás tárult elénk, az egymás mellett sorakozó tanúhegyek között a Balaton kékjét is láttuk felcsillanni.
Ha ebben a tempóban haladunk tovább, még holnap sem érünk vissza a célba- gondoltuk, de így van ez, ha az ember számára teljesen ismeretlen tájon túrázik.
Még mielőtt elértük volna a Haláp tanösvényt, lepecsételtettük a papírjainkat az első ellenőrzőpontnál. Itt megragadtam az alkalmat, hogy az időhiány miatt elnemkészített szendvicsem hiányát enyhítsem a felkínált sajtos tallérral és rumos golyóval. A sütőtökös müzlit pedig elraktam az otthonról hozott két péksüti mellé. A félfüllel elcsípett információk hallatán itt tudatosult bennem, hogy a túra elnevezése után szereplő 3H nem elírás, de jelentésére itt még nem derült fény (számomra). Nekem csak a halmozottan hátrányos helyzet 3h-ja járt a fejemben és meg is magyaráztam magamnak: ezek a tanúhegyek biztosan hátrányos helyzetben vannak valamiért a többi ismertebb társukkal szemben. Persze tudatlanságomat nem hoztam nyilvánosságra, gondoltam előbb-utóbb minden kiderül. Ezen gondolatokkal folytattuk utunkat a Haláp Tanösvényen a Haláp csúcsa felé, de előbb a hegy kibányászott kráterében néztünk szét. Geológiai szempontból a Haláp nem csak nagyobb, de sokkal változatosabb, gazdagabb, mint más hasonló helyek. Például amíg a Hegyestűn csak vékony függőleges lávakifolyások láthatók, a Halápon számtalan változatban, vízszintesen, ferdén lefelé tartó és függőleges lávaszálak egyaránt vannak attól függően, hogy a kürtőtől milyen távolságban szilárdultak meg, illetve az adott szakaszon éppen merre tartottak. A halápi bazalt sokáig meghatározó anyaga volt a hazai útépítéseknek.
Következő szinten a szoborparkban tehettünk egy rövidebb sétát, ahonnan aztán lépcsőn közelíthettük meg a Haláp csúcsát, ami szó szerint csak egy csúcs, amiről aztán végtelen körpanoráma tárul a szemünk elé. A Tapolcai-medence összes tanúhegye beazonosítható, a Tapolca, a jellegzetes Y-házakkal és a Balaton. Az északi horizonton a Somló is jól kivehető, északnyugatra a Bakony is fellelhető.
Nagyon sok időt lehetett volna itt még nézelődni, merengeni, bámészkodni, de indulnunk kellett, hisz még hosszú út állt előttünk a mai napon.
A Halápról némi hóesés közepette egy nagyon hangulatos, szétszórt, mohás kődarabokkal beterített erdőn keresztül ereszkedtünk le. A következő ellenőrzőpont a sáskai tájház volt, melyben helytörténeti kiállítást rendeztek be korabeli bútorokkal és használati tárgyakkal.
Pecsételtünk, ettünk néhány falatot, ittunk néhány kortyot és már indultunk is tovább, mígnem egy pálmafákkal benőtt kereszteződéshez nem értünk. Itt aztán leellenőriztük az útvonalat, mert érzésünk szerint (nem láttunk senkit se előttünk, se mögöttünk) letértünk róla.
Kicsit visszafelé kellett mennünk, hogy visszakerüljünk a számunkra kijelölt útra.
Egy kisebb dombra kellett felmennünk, aminek e tetejére érve elfogyott lábunk alatt a kitaposott út. Rövid keresgélés után pillantottuk meg a szalagot az erdőben az egyik fán és azt megközelítve láttuk már a következőt. Így, szalagtól szalagig ereszkedtünk le a dombról és értünk egy dombokkal határolt nagyobb tisztásra. Ezen a finoman hullámzó tisztáson mentünk el Hegyesd vulkáni kúpja mellett, majd karnyújtásnyira Hegyesd településtől jobbra fordultunk és még elszaladtunk a Monostorapáti közelében található víztárolóhoz és onnan tértünk be Hegyesd községbe. Ott először is egy tóba “futottunk bele”, ami a bezárt dolomitbánya helyén feljött karsztvíz rendszerre épül. A dolomitot az 1960-as évek elején kezdték bányászni itt, most pedig a Hegyesdi Horgász Egyesület hasznosítja a tavat és környezetét.
Ezután a falu polgármesteri hivatala előtt a . ellenőrzőpontnál kaptunk ellátást. Jól is jött az energiapótlás, hiszen a falu mellett “hegyesedő” 281 m magas kúp csúcsán volt a következő ellenőrzőpont. A Hegyesden (is) valaha vár állott. A feltehetően a 13. században épült apró erődítményt 1561-ben a törökök elfoglalták, amit aztán a szomszédos vár, Csobánc kapitánya, Gyulaffy László a környékbeli várak (Szigliget, Sümeg, Vázsony) egyesített seregével vissza is foglalt 1562-ben. A vár azonban súlyosan megsérült közben és mivel nem találták alkalmasnak az újjáépítésre, inkább maguk romboltatták le a megmaradt részeit is, hogy ne kerülhessen megint a törökök kezére.
Azóta a természet és a helybeli lakosok vették át a hatalmat a kövek felett, szinte mindent széthordtak az egykori erődítményből, csak itt-ott bukkan elő egy-egy kis falmaradvány. A hegy oldalában lépcsővel kiépített ösvény vezet fel. A csúcsra feljutás már egy kicsit komplikáltabb, de megéri a rövid sziklamászást, hiszen 360°-os panorámában gyönyörködhetnek, akik erre vállalkoznak.
