Mikor megláttam a Facebookon a hirdetést, hogy zarándoklatot szerveznek Böjte Csaba testvér vezetésével, azonnal tudtam, hogy ott szeretnék lenni. Szentendre és Visegrád között szervezték a zarándoklatot és a természettel szemben elkövetett bűnöket helyezték a középpontba. Az egyik fő üzenet azt volt, hogy ne pazaroljunk! Ezért is kérték a résztvevőket, hogy zöld ruhába jöjjenek és hívják fel a figyelmet a környezettudatosságra. Csaba testvér is zöld habitusban érkezett. A zarándoklat a szentendrei skanzenból indult, számomra plusz élmény volt, hogy annak is éppen a kisalföldi tájegységéről.
Én még sosem jártam a skanzenben, így elsőre teljesen meglepett a hatalmas mérete. 60 hektáron terül el, 312 épületet mutat be 8 tájegységbe rendezve. A terület gyalogos bejárása mellett több jármű közül is választhatunk a gyorsabb bejárásra. A Skanzen Vonat 30 perc alatt járja be a szabadtéri múzeumot. Emellett választhatunk bringát, rollert és szekeret is. A bejáratnál kaptunk térképet, de mobiltelefonos applikációt is kínálnak letöltésre, amelynek segítségével változatos, tematikus útvonalakon járhatjuk be a Múzeumot.
Csaba testvér indító gondolatai és áldása után a múzeumból kilépve egy főútra értünk és ezt követtük a kiengesztelődés útján egy békésebb, tisztább, igazabb világ felé. 1,5km-t gyalogoltunk a főúton, majd jobbra betértünk az erdőbe és onnan már a zöld jelzés keskeny ösvényét követtük egyesével libasorban Pilisszentlászlóig, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk a plébánia udvarán. Itt tartottunk egy órás pihenőt. Meghallgattuk a polgármester szavait. Megismerhettünk egy lányt, aki mielőtt idekerült, 4 évig Csaba testvér gyermekotthonában nevelkedett.
Testi-lelki feltöltődés után indultunk tovább és most már a piros jelzést követtük egészen Visegrádig. Utunk az Apát-kúti-patak szemet gyönyörködtető völgye mellett vezetett és némi párhuzamot mutatott a néhány héttel ezelőtti szigetközi bicajtúrámmal. Itt is többször át kellett kelni a patakon, csak itt nem voltak hidak. Szerencsés volt a vízállás, a gázlókon kőről-kőre lépve szárazon maradt cipővel sikerült mindet „megúszni”.
Így a patakkal többszörösen összefonódva érkeztünk meg soron következő pihenőnkhöz, a Kaán-forráshoz. Itt nem csak a túrázók töltik meg a kulacsaikat, hanem a környéken lakók közül is sokan jönnek ide a finom, friss vízért, amit minden májusban bevizsgálnak.
Innen szintén testi-lelki feltöltődés és a kulacsok feltöltése után indultunk tovább. Visegrád határában kellemes környezet fogadott minket. Nem is csodálkozom rajta, hogy itt olyan sok sütögető- és pihenőhelyet alakítottak ki. A Telgárthy rét és a Magda-forrás környezete teljesen alkalmas a pihenésre és a feltöltődésre. Továbbhaladva érkeztünk meg az Ördögmalom vízeséshez. Illetve továbbhaladva, majd egy kicsit a zarándokcsoportból kiválva, az aszfaltútról 2-3 métert letérve nézhettük meg ezt gyönyörű környezetet, ahol a patak itt sekély „csúszdát” vájt magának az andezittufába Ezt a helyet is „kibérelte” magának egy család, itt hűsítették magukat a nagy forróságban.
Itt köszönetet kell mondanom a pilisi parkerdő nyugalmazott dolgozójának, aki elvezetett minket erre a kis kitérőre. (Sajnos a nevét nem jegyeztem meg.) Utunkat a patakparton folytattuk mindaddig, míg az újra vissza nem tért az aszfaltútra. A templomhoz vezető úton megálltunk még a temető mellett. Itt megtudtuk, hogy itt nyugszik többek között Áprily Lajos, aki Brassóban született, Parajdon, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron tanult. Nyugdíjba vonulása után Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepedett le. Nem messze innen nézhettük meg szobrát a róla elnevezett téren a templom szomszédságában és hallgathattunk tőle versidézeteket a feljebb említett erdész bácsi előadásában.
És bizony innen már csak pár lépést kellett megtennünk ahhoz, hogy megérkezzünk a zarándoklat végéhez, a Visegrádi Keresztelő Szent János-templomhoz, ahol Csaba testvér, bár az egész zarándoklat során beszélt, beszélgetett, imádkozott és énekelt és rengeteg interjút adott, most is szívesen szóval tartott minket. Még 2 perccel a szentmise előtt is, bár aggódva, hogy lekésik magáról, illetve a szentmiséről, amit ő mutat be, belekezdett egy történetbe és kéri, nem csak tőlünk jelenlévőktől, hanem minden földlakótól, hogy fenntartható vágyaink legyenek és vágyjunk az örömérzésre, a közösségépítés örömére, a megismerés, a bölcsesség örömére, a szépség örömére, az alkotás örömére. A szentmisén kérte, hogy kezdjük el szeretni, ami körülöttünk van és támogassuk a Föld nevű projektet, amelyet Isten nem azért hozott létre 4 és fél milliárd éve, hogy most kipurcanjon. Zárásul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve, stílusosan keresztény „tanösvényre” hívja a híveket, amely a keresztény hit alaptanításait ismétli át. De honnan ez a sok jó ötlet és a megvalósításhoz szükséges erő? Ez a költői kérdés mocorgott végig a fejemben a zarándoklaton, persze a választ mindenki tudja. Én csak reménykedni tudok benne, hogy van még ott ahonnan eddig jött…
Szentmise után még élvezhettük Visegrád vendégszeretetét, amiért hálás köszönet. Köszönetet kell mondanom a profi, minden apróságra kiterjedő szervezésért és kivitelezésért a szervezőknek, a Mária Rádió munkatársainak. https://www.mariaradio.hu/
Persze köszönöm a férjemnek is, aki elvitt Szentendrére és Visegrádon a templomnál várta az érkezésemet. A szentmisét már együtt hallgattuk meg, így azt gondolom, hogy a maga módján ő is részt vett a zarándoklaton.
Ha elnyerte tetszésedet az írásom, olvasd el a többi bejegyzést is! 🙂
