Brennbergbánya a Soproni-hegységben, Soprontól 12 km-re délnyugatra fekvő falu. A település szétszórt szerkezetű, egy központi részből és több, kisebb-nagyobb távolságra álló épületcsoportból (telepből) áll. A telepek tulajdonképpen az egykori szénbánya aknái közelében épült bányászlakások. Sopronból és Ágfalváról kijelölt turista útvonalon is és busszal is megközelíthető.
Ezen a napon én autóval közelítettem meg és a Kocsmatemplom pakolójában hagytam az autót. A templom előtt már többen készülődtek, hogy egy kellemes napot töltsenek el a falut körülölelő hegyekben, s hogy ne kelljen egyedül bóklásznom a nagy rengetegben, bekéredzkedtem a csapatba.
A templomtól a piros kereszt jelzésén vettük be magunkat az erdőbe. Kisebb-nagyobb emelkedők leküzdése után érkeztünk fel a Havas-bérc 462 m magasságba. Mivel a köd teljesen körbezárt minket, a kilátás terén hagyatkoznom kellett a nálamnál sokkal többet már erre járó túratársaimra és tájleírásukra. Úgyhogy most csak elképzelni tudtam a Köves-hát, az Ultrák és a Seprűkötő hegy vonulatait.
A bércről lefelé is a piros kereszt jelzését követtük, mígnem elértük a kék jelzést. (Itt (is) szép emlékek jutottak eszembe arról, mikor egyedül vágtam neki és teljesítettem a Soproni kék kör 27 km-es távját: https://geogo.hu/geogo/-M6-kMDkHfRLkbcR_BzY)
Az egykori műszaki határzár nyomvonalán érkeztünk meg egy elágazáshoz, a Matyi-kapuhoz, melynek történetét is megismerhettem most. Az eset még abban a korban történt, amikor is az osztrák-magyar határt jelző fakerítést ezen a csomópontban mindennap kinyitották. Mátyás nevű úriember ezen a kapun tudott nap, mint nap lovas szekerével közlekedni, fát szállítani. Ám egyik nap, amikor Mátyás arra közlekedett a kapu valamiért zárva volt. Nem tudta mire vélni a dolgot, így teljesen magától értetődően átvágta a kerítést és tovább folytatta útját. Az ő emlékének állít emléket ezen kereszteződés elnevezése.
Innen balra a kék háromszög jelzés indult fel a Poloskás-bércre. A bércen magasodó Béke-kilátó egyébként szerepelt a csapat mai túratervében, de ezt a sűrűn ránk ereszkedő köd felülírta. Pici szusszanás és némi folyadékpótlás után jobbra a kék jelzésen indultunk tovább. Itt szintén egy emlék jutott eszembe. amikor is egy októberi kirándulás alkalmával gyűjtöttük itt a szelídgesztenyét. Most már csak a lehullott levelek sokszínűségében gyönyörködhettünk.
Majdnem 2 km-es séta után érkeztünk meg a Nyírfa-kereszthez, amit állítólag a vasfüggönyön sikeresen átjutók állítottak hálából a Jóistennek, egy akkor még kicsi nyírfára. A fa azóta megnőtt, így került a kereszt a mai magasságba.
A Nyírfa-kereszttől csak pár lépést kellett tovább haladnunk, hogy ismét egy emlékhelyhez, a Frey Ilona emlékműhöz érjünk.
Innen ismét csak pár lépést kellett haladnunk, hogy kiérjünk arra a jelzett útra, ahol a zöld, a piros, valamint a Mária-út jelzése együtt vezeti el a túrázókat egészen az Urak asztaláig. Most csak kereszteztük ezt az utat, így jutottunk a Büdös-kúthoz, ahol a határkövek is jelzik, hogy épp az osztrák-magyar határon járunk. Ez a forrás már nem ad vizet, de a környezete rendezett. Asztalok, padok, tűzrakóhely is hozzájárul ahhoz, hogy a fáradt vándorok kicsit megpihenjenek.
Mi is így tettünk. Kicsit szusszantunk, ettünk, ittunk, aztán visszatértünk a piros-zöld jelzésre. Balra fordulva folytattuk utunkat, követve a két ország közötti határ vonalát.
A Magas-bérci kilátóig még megnézhettük a Bányász-keresztet és a Három-oszlopot. Mindkettő osztrák oldalon található. A Bányász-kereszthez kicsit le kell térni a jelzett turista útról. Egy tábla ugyan jelzi az irányt, de az odavezető út nincs mindig kitaposva. A kis kápolnát a Gruber (Bányász) nevezetű család emelte hálából, hogy megtalálták a két napig elveszettnek hitt 4 éves kislányukat.
A Három oszlopon a közeli falvak neveinek felirata olvasható: Brennberg, Neckenmarkt (Sopronnyék), Ritzing (Récény).
Visszatérve a jelzett útra balra folytattuk tovább utunkat az országhatáron. Ritzing felé vezető utat a koronavírus miatti korlátozások miatt lezárva találtuk. A trianoni döntés után Récény és az itt található Ilona-akna Ausztriához került. Az Ilona-akna később egy bécsi vállalkozó tulajdonába került, aki a falazott aknatornyot felújíttatta és a külszínen egy úgynevezett vágatszakaszt is építtetett. Ezt most sajnos nem tudtuk megnézni, pedig tényleg csak néhány lépésre található a határtól.
Innen már fokozatosan emelkedtünk a Soproni-hegység legmagasabb csúcsa, a Magas-bérc felé. A kilátó felé vezető tanösvényen felállított táblák fontos vadászati, vagy vadgazdálkodási témát dolgoznak fel, továbbá bemutatnak egy-egy állatfajt.
A szintemelkedést az ágakba kapaszkodó zúzmara vastagsága is igazolta.
Ennél a kilátónál is eszembe jutnak a korábbi látogatásaim. Többek között a Soproni Messzelátók túramozgalma, melynek célja a Soproni-hegység és Sopron környéke kilátóinak, illetve kilátási pontjainak felkeresése. https://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/2013/04/18/soproni_messzelatok_-_uj_jelvenyszerzo_turamozgalom_a_soproni-hegysegben
Most sajnos a kilátásban nem gyönyörködhettünk, fázni is kezdtünk, így csak pár percet időztünk itt a Magas-bérci kilátó tövében. Kb. 1 km hosszan követtük még a piros, zöld jelzést, ahol is jobbra letértünk róla és Brennbergbánya határáig jelzetlen utakon koptattuk a bakancsot. De ne ugorjunk ilyen hirtelen előre.
Először a Szent István akna helyén állított emlékoszlopot tekinthettük meg. Itt már csak ez a kopjafa emlékeztet a brennbergi szénbányászat 200 éves múltjára. Az alatta elnyúló akna a maga 630 méteres mélységével nemcsak Brennberg, hanem egyúttal Magyarország legmélyebb aknája is volt, és 1952-ig termeltek benne szenet.
Az emlékhelytől tovább indulva a Farkas-árok, majd a Vadkan-árok jelöletlen útjain ballagtunk, amiknek már az elnevezése is bizarr volt számomra. Ebben a ködös időben pedig végigjárni egészen misztikus élmény volt.
A Vadkan-árok Új-Hermesre vezetett minket. Ez a Brennbergbányához tartozó település rész az egykori bányászok lakóterülete volt. A régi bányászházak ma is állnak és megtekinthettük az emlékkövet is az egykori Új-Hermes akna lejáratánál.
Utunkat egy rövid ideig aszfalt úton folytattuk, majd rákanyarodtunk az egykori drótkötélpálya nyomvonalára. Azon haladva érkeztünk vissza Brennbergbányára. Előttünk láthattuk a Havas-bérc vonulatát, amerre reggel indultunk. Visszatekintve pedig egy utolsó pillantást vetettünk a (többek között) ma felfedezett árkokat rejtő magaslatra.
Sajnos a koronavírus miatt a jól megérdemelt sörözés a kocsmatemplomban elmaradt, de így is ismét egy emlékezetes napot tölthettünk a Soproni-hegység ezen térségében. Ismét és remélhetőleg nem utoljára…
Több kép:
Ha tettszett ez a leírás, olvasd el a többi bejegyzést is! 🙂
