Szeretek hétvégente túrázni. Nem csak a szépségéért, a tájékozódási képesség fejlesztéséért, vagy új túratársak megismeréséért. Szeretem, mert kikapcsol. De nem csak aznap, hanem nyugodtan mondhatom, hogy egész hétre. Hétfőn, kedden még dolgozom fel az élményeket, pihenem a fáradalmakat, szerdától pedig már töröm a fejem, hogy következő hétvégén merre lehetne menni és hogy oda hogyan juthatok el. Kivéve az utolsó túránkat.
Szombaton Vas-hegyi Húszas elnevezésű teljesítmény túrán jártunk egy kedves túratársammal. Felsőcsatárról indultunk a kb. 20 km-es távra. A faluból kiérve mindjárt bevettük magunkat a Pinka-szurdok csodálatos világába, kacskaringóztunk a folyó mellett, emelkedtünk, lejtettünk, betértünk a Judit borozóba, majd erdők-mezők váltakozása mellett tértünk vissza a kiindulási pontunkra.
Ezután sok időm nem maradt a merengésre. Hétfőn már a következő túrámra, illetve túránkra koncentráltam, ami az eddigi leírásaimhoz képest nagy változás. Ugyanis most egy egy hetes horgásznyaralást terveztünk be férjemmel Merenyén, amire a felkészülés is eltart kb. 1 hétig. Ide kapcsolódóan még szombaton, a hazaérkezésünk napján lakhelyünkön megrendezésre kerülő és nagy népszerűségnek örvendő termelői piac, aztán egy éjszakai túra Fertőszéplakon, valamint másnapra, vasárnapra eső szülinapom is. Hiszen jó lenne kis családomat ezen alkalomra meglepni valamivel. Ha más nem, egy ebédre meghívni őket egy közeli étterembe.
Aztán hétfőn dolgozni se felejtsek el elmenni. De ne szaladjunk ennyire előre…
Nem tudom, ki hogyan csinálja az előkészületeket. Nálunk ilyen nyaralás előtti készülődésnél az ebédlő a gyűjtőhely. Ide kezdem el gyűjteni már hétfőn azokat a dolgokat, amiket biztos, hogy vinni kell és a héten már otthon nem használjuk. Olyan gyógyszerekre gondolok elsősorban pl. amiket muszáj magunkkal vinni. Másodsorban pedig olyanokra, amik majd lehet, hogy kellenek. Ide tartoznak a fájdalom-, gyulladáscsillapítók, torokfertőtlenítő, kötszerek, fertőtlenítő, kenőcsök, csipesz, olló, stb. Ezek elférnek egy kisebb neszesszerben, ami még minden feltűnés nélkül el is fér az étkező asztalon. A merenyei horgásztó partján lehetőség van menürendelésre is, de mi felkészülünk arra is, hogy főzőcskézünk, sütögetünk. Mivel nem ez az első ilyen nomád túra az életünkben, már van pár dolog, ami szépen összerakva várakozik a következő kiruccanásra. Ezeket is odakészítem az asztalra: kotyogós kvfőző, kis lábos, kvkiöntő… Aztán odakészítem a mély- és lapostányérokat, kanalakat, villákat, késeket. Poharak is kellenek. Kv-s, capuccinos, üdítős, pálinkás. Egy nagyobb lábost is odateszek fedővel, hogy legyen miben főzni. Kell fakanál, merítőkanál. Jut eszembe oda kellene rakni a nagy teflonserpenyőt is, hogy reggelire tojásrántottát tudjunk készíteni.
Mivel én gyalog-, bicajos túrákat és kirándulásokat is tervezek az ottlét alatt, kedden már a bicajos táska is felkerül az asztalra, a túratáska az egyik székre kerül. Persze közben nagyon készülök ezen túrák és kirándulások megtervezésével is. A tó megkerülése, kirándulás Szigetváron, Pécs a Nomád túrabolt felkeresése, bicajozás Turbékra, Mozsgóra. Aztán van az Országos Kerékpáros Körtúrának egy szakasza, ami innen könnyen megközelíthető és teljesíthető. Hát ezek a tervek, ezektől lehet aztán majd eltérni 😀
Egy könyvet és a kerékpáros igazolófüzetemet is kikészítem. Napolaj, naptej is legyen velünk, sosem lehet tudni, úgyhogy ezeket is odatettem. Kedden elindítok még egy mosást is, nehogy már ne legyen elég tiszta ruha. A konyhaasztalon hagyok egy cetlit, erre írjuk fel, hogy mit kell még vennünk a Tescoban. A terv az ugyanis, hogy utazás közben, pihenésképpen megállunk Marcaliban és megvásároljuk a sütögetéshez, főzéshez, nassoláshoz, iváshoz felírt dolgokat.
Szerdán kicsit az udvaron rendezkedek. Füvet nyírok, gazolok, nehogy mire hazajövünk benője a házat a gaz. Este aztán kipakolom a ruhásszekrényemet. Egy részét az asztalra, egy részét egy még üresen várakozó székre. Készítek ruhát túrázni, bicajozni, kirándulni, pihenni. Természetesen mindegyik elfoglaltságból felkészülök mindegyik évszakra. Hosszúnadrág, rövidnadrág, térdnadrág. Ujjatlan póló, rövid ujjú póló, hosszú ujjú póló. Persze aludni is kellene valamiben, alsóneműk is kellenek, törülköző, fürdőruha. Közben eszembe jut a papírtörlő, konyharuha. Ezeket is odakészítem.
Két vékonyabb és egy vastagabb pulcsi is odakerül az asztalra. Majd plédeket is kell idekészíteni. Házi lekvár és zsír. Cipők, papucsok. Ezeket oda is készítem.
Közben olyan nem sürgős dolgok is felmerülnek, amiket telefonon, e-mailban kellene lebonyolítani, köztük néhány későbbi túra szervezése, tervezése és családi ügyek is. Ezeket fejben mentettem. Bőven lesz rá idő jövő héten a pihenés alatt elintézni.
Jujj a serpenyő, le ne maradjon!- gondolom..
Csütörtökön biztos, ami sicher alapon még egyszer elindítom a mosógépet. Leszedem az előző mosást a szárogatóról, ezek közül férjem két pulcsiját és két rövid gatyáját is odateszem az asztalra. Most már ideje a cserepes virágokat félretenni az asztalról, mert már nincs hely a cuccoknak, meg azokat egyébként sem visszük. Kihozom a 2 nagy cucctáskát is, még két szék pont üres, volt.
Pár napja kiírtam néhány túrázós oldalra, hogy Merenye környékén túrázik-e valaki azokon a napokon, amikor mi ott leszünk. Szívesen mentem volna gyalogtúrára is a környéken, de csak társaságban. Mivel a felhívásomra nem jelentkezett senki, ezért a túratáskára nem lesz szükségem. Visszatettem a helyére.
Leszűrtem az épp 6 hete elkészített ánizspálinkát. Odatettem az asztalra. Huhh, a teflonserpenyő, az fontos…
Mára terveztem még egy kis portörlést, porszívózást, ezt sikerült is kivitelezni.
Egész héten végigkísértek és kísértettek, olyan dolgok is, amikre ránézve mindig mondtam, hogy ezt majd még indulás előtt pakoljuk be: fogkrém, fogkefe, arckrém, takarók, párnák, telefontöltők…
Egyébként ilyen utazás előtt érdemes listát készíteni, hogy mit szeretnék magunkkal vinni. Célszerű aztán ezt a listát magunkkal vinni és visszautazás előtt le tudjuk ellenőrizni, hogy mindenünk megvan-e.
Pénteken munka után temetési misére és temetésre mentünk. Hirtelen halt meg egy ismerősünk. 22 évig dolgoztam együtt vele. Munkahelyünk megszűnése után pedig családi vállalkozásban tartották és tartják rendben többek között a falubeli zöld területeket. Mindig lelkesen integettünk egymásnak, ha találkoztunk a faluban. Fűnyíró traktor zajától a köszönést nem hallottuk volna, de a mosolyt mindig láttam az arcán.
Szombaton is temetésre kellett volna mennünk. Egy rokonunk halt meg, de a korai indulásunk miatt nem tudtunk részt venni a temetésén. Nyugodjanak békében!
Pénteken a temetés idejére mindenki elcsendesedett. Nagyon sok korábbi munkatárs jött elbúcsúzni. Mindenki szemében ott volt az érhetetlenség és az „ezt nem hiszem el” gondolata. Sokukkal már régóta nem találkoztam, de most is csak egy-egy intéssel, vagy egy rövid köszönéssel szóltunk egymáshoz. Beszélgetni, vagy csak megkérdezni, hogy hogy vagy, vagy mizú?, senkinek sem volt kedve. Mindenki elcsendesedett.
Ezután megtört szívvel, a hirtelen, érthetetlen, emberi ésszel fel nem fogható halál gondolatával, valamint a család és a hozzátartozók mély fájdalmával a fejemben próbáltam visszatérni a mindennapi mókuskerékhez.
Virágboltba mentem, kifizettem a virágcsokrokat. Bementem a pékségbe, vettem kenyeret, kalácsot (hazaérve ezek is az asztalra kerültek), hogy a finom hazai péksüti ne hiányozzon a nyaralás alatt. Aztán irány a Spar. Fasírozottat terveztem sütni, hogy aztán a maradékot elvigyük magunkkal. Ez sikerült is. Még egy utolsó nagy mosogatás, aztán jó lenne, ha már a cuccok a táskába is kerülnének. Most az étkező úgy nézett ki, mintha költöznénk. Már bánom, hogy nem készítettem róla fotót.
Időközben kis családom gyülekezni kezdett a teraszon. Szia, helló, mizú?, ez-az, aztán rátértek a lényegre. Hooogy mit is tervezek én jövő vasárnap csinálni, mert ők szeretnének engem meghívni egy szülinapi ebédre. Kicsit sem kérettem magam, egyszerre igent mondtam. Így megoldódott nyaralásunk záróakkordja. Aztán még egy kis ezmegaz és mindenki haza indult. Mi meg a férjemmel vissza a pakoláshoz. Ugyanis amíg én a héten bent pakoltam, ő a Mastert készítette elő és pakolta meg a szükséges felszerelésekkel, plusz a biciklimmel.
A faházban a tó partján, ahol egy hetet fogunk eltölteni, csak két ágy van. Az összes többi számunkra szükséges felszerelést nekünk kell vinni. Hálózsákok, asztalok, hűtő, gázfőző, -palack, nyugágyak, némi fa a szalonnasütéshez, bográcsozáshoz… A horgászáshoz használatos dolgok felsorolásába most nem mennék bele.
Ő a ruháival nem sokat bajlódik. Horgászni nem sok ruha kell. Kettő rövidnadrág, kettő póló, plusz egy papucs. A többi szükséges apróság pedig, amit mindig vinni szokott magával, az menetre készen várakozik a hálószobában, mint a kismamáknak a cucctáska. Sose lehet tudni. Ha menni kell, nehogy erre menjen el az értékes idő!
Bent nekem is sikerült a ruháimat beletuszkolni egy jó nagy táskába. Büszke is voltam magamra. Mivel csütörtökön és pénteken nagyon jó idő volt, úgy gondoltam, hogy egy hosszú nadrágot nyugodtan itthon hagyhatok. De még nem csuktam be, nehogy elfelejtsem, hogy reggel még jön bele pár apróság. Eszembe jutott még a szandálom is, de megkereséséhez már nem volt se türelmem, sem energiám. Feljegyeztem egy cetlire, majd reggel még megkeresem. Lefeküdtem pihenni, hogy aztán reggel még egy rövidebb utolsó hajrá után bepattanhassunk a Masterba és kezdődjön a felhőtlen nyaralás. 🙂
Nálatok, hogy megy ez?
