Az Equinox Trekking Club ( https://trekk.hu/ ) 2020-ban is meghirdette Nemzeti Park Túrák elnevezésű túrasorozatát, aminek keretei között 10 hónap alatt végiglátogatják 10 Nemzeti Parkunk mindegyikét. Szeptemberi hónapra nem is választhattak volna jobb helyszínt, mint az Őrséget, ahol aztán könnyen valóra válthatták ígéretüket, miszerint a szarvasbőgést színesítik egy kis gombászással.
Nekünk nem is kellett több. Szeptember 11-én, pénteken munka után autóba ültünk és elutaztunk Őriszentpéterre, annak is Keserűszer negyedébe, ahol is a szervezők az Őrségi Nemzeti Park kutatóházát választották bázisnak. Vendégházában 16 vendéget tudnak fogadni, az udvarán pedig sátorozási lehetőséget biztosítanak, közös fürdővel, konyhával. A vendégház távol esik a főúttól, egy kisebb dombtetőn várja az idelátogatókat. Előtte egy nagyobb tisztás terül el, aminek határán a Zala csörgedezik és ahol esténként őzek legelésztek. „Udvarán” magyar őshonos gyümölcsfák sorakoztak ismertető táblákkal. Ráadásként pedig egy erdő ölelte körbe ezt a területet, mint az ajándékot a csomagolópapír. A masnit pedig a felettünk tündöklő tiszta csillagos ég jelképezte.
Hát kérem szépen, mi ebben a környezetben szalonnát sütöttünk, borozgattunk, beszélgettünk, sztorizgattunk, ismerkedtünk a többiekkel. Beszélgetéseinket a szarvasok bőgése szakította sokszor félbe. Álomba illő környezet 🙂
Megérkezésünkkor szinte hihetetlen volt a gyümölcsös kertben magányosan növekedő őzlábgomba látványa, ami persze végig követte, ahogy csapatunk belakja a területet és aztán az egész hétvégénket kitüntette jelenlétével és figyelmével.
Szombaton reggel már 7 óra körül a szarvasbőgés miatt egész éjjel nyitva hagyott ablakunkon beszűrődött a mozgolódás az udvarról. Előbújtak a sátorban éjszakázók, megbeszélték az éjszaka történteket, mosakodtak, reggeliztek. 9 óra előtt már mindannyian, közel 40 fő, túrára készen gyülekeztünk az udvaron. Én közben elszaladtam leellenőrizni, hogy meg van-e még a gombánk. És megvolt, sőt teljes pompájában uralta a vidéket.
A napi program rövid ismertetése után el is indultunk a mai napra tervezett 23km-es táv legyűrésére, bízva abban, hogy közben gombát is találunk. Alig fordultunk rá a szállásunk közelében húzódó kék jelzésre (DDK), máris egy számomra teljesen ismeretlen gombát találtunk, illetve észrevettünk előttünk egy kisebb csoportosulást, a gomba neve pedig szájról szájra terjedt a csapat elejétől a vége felé.
Nagyon sokan, szinte mindenki megállt, csodálkozott, fotózott. Na, gondoltam ez nem lesz egy gyors menet, de végül is nem siettünk sehova. A Zala folyó mellett kanyarogva, leginkább erdő és nagyobb tisztások határán, értünk be Szalafőre, az Őrség legtöbb népi értéket őrző településére, a szlovén határ közelében. Innen némi aszfaltozás után jobbra fordultunk egy nagyobb mezőre, legelőre, majd ismét erdő következett. Becca, a csapatot kísérő gombaszakértő itt széttárta karjait és közölte velünk, hogy ez egy jó gombalelőhelynek néz ki. És valóban. Nem kellett sokat keresgélni, sorra kerültek elő a különböző gombafajták. Becca türelmesen válaszolt az össze feléje záporozó kérdésre. „Ez milyen gomba? Ehető? Melyik táskába tegyem?” Külön táskába kerültek a tiszta ehető gombák, külön a tisztításra váró ehetőek és külön a mérgező gombák is.
Innen továbbindulva már nem igazán figyeltük az útvonalat. Egyfolytában az erdőt pásztáztuk és gyűjtöttük be a friss egyedeket. Így érkeztünk meg Kondorfára, ahol a helyi italbolt előtt tábort vertünk. Ettünk, ittunk, fagyiztunk. Megszavaztuk az esti vacsit. Pincepörkölt gombából. Ez az italbolt egyébként a Dél-Dunántúli Kéktúra pecsételőhelye is. Legközelebb ha erre járok bepótolhatom a pecsétet is.
Innen már nem a kék jelzésen haladtunk tovább, illetve vissza Őriszentpéterre. Továbbra is folytatódott a gombavadászat, bár már az összes meglátott gombát nem szedtük le, hiszen úgy gondoltuk, hogy az esti vacsorához már elég alapanyaggal rendelkezünk.
Túravezetőnket és a piros jelzést követve jutottunk el a Bárkás-tóhoz, melynek közelében kihasználtuk a gondozott, hangulatos erdei pihenőhelyet. A maradék elemózsiánk elfogyasztása és némi nyújtózkodás után a kék kereszten folytattunk utunkat egészen Őriszentpéterig, ahol visszacsatlakoztunk a kék jelzésre. Innen Templomszer utcáján aszfaltoztunk tovább, ahonnan még tettünk egy röpke kitérőt Őriszentpéter egyik fő látnivalójához, a román kori katolikus templomhoz. Sajnos belülről nem tudtuk megnézni, már a nyitvatartási idő után érkeztünk.
A templomtól még több, mint 1,5 km-t kellett gyalogolnunk, hogy a szállásunkra érkezzünk. Egy rövid szieszta után mentünk is ki a tábortűzhöz, ahol már bográcsban főtt a kockára vágott krumpli, majd utána a pirított tészta. De még mielőtt vacsoráztunk volna meghallgattuk Becca előadását. Gombaszakértőnk kivetítő segítségével próbált minket bevezetni a gombák kesze-kusza világába. Ehető, nem ehető, mérgező, 20 perces, védett…, aztán elvesztettem a fonalat. De így is nagyon sok újdonságot tanultunk még a gombák tartósításáról és elkészítéséről is. Itt már mindenki nagyokat nyelt az éhségtől, ezért közös megegyezés alapján vacsorázni indultunk, majd ismét visszaültünk az iskolapadba, hogy tátott szájjal figyeljük Becca minden szavát.
Ha jól emlékszem, már éjfél is elmúlt, mikor visszavonultunk. Hosszú nap volt és még a vasárnap is eseménydúsnak ígérkezett.
Reggel ébredés után „sátrat bontottunk” és autóinkkal indultunk következő túracél, a Hársas-tó felé. Persze én elbúcsúztam a gombánktól.
A következő képet már a Hársas-tónál készítettem:
Innen indultunk vasárnapi túránkra. Magyarlak aszfaltját koptattuk a falu templomáig, ahol is jobbra fordultunk és a temető után a Kálvária kíséretében jutottunk fel az erdőbe. Első megállónk a Szent kút forrás volt. A középkor óta ismert forrásnak csodatévő erőt tulajdonítottak. Gyógyító hatásúnak tartott vize évszázadokon keresztül csillapította a szőlőhegyen, a körülötte fekvő irtásföldeken dolgozóknak és a falu állatait legeltető pásztorok szomját. Mi nem ittunk belőle.
A piros+ jelzésen folytattuk továbbra is az utunkat, mígnem ismét egy jó gombalelőhelyre érkeztünk. Előkerültek a kosarak, szatyrok, táskák, vödrök, kinél mi volt. Fenyőtinoru, vargánya, őzláb, galambgomba és társaik voltak terítéken. Bóklászásunknak a következő megállónk vetett véget. Megérkeztünk Sáfár-hegyen lévő Mária-kápolnához. Manapság már ez az egyetlen emléke annak, hogy a hegyen valamikor virágzó gazdaság folyt.
Itt megpihentünk, megebédeltünk és bevizsgáltattuk a szedett gombákat. Becca fáradhatatlanul kísért minket ma is és készségesen válogatta az általunk szedett gombákat. Következő megállónk már a Hársas-tó volt. A tó nemcsak a kirándulók és a horgászok közkedvelt helye, hanem a fürdőzőké is. Mi is kihasználtuk az adódó helyzetet és megáztattuk fáradt testünket a tó vizében. Azután felfrissülve, de mégis kicsit szomorúan ültünk autóba és vettünk búcsút hazánk eme természeti kincsekben, történelmi múltat idéző értékekben, kulturális és szakrális látnivalókban gazdag tájegységétől.
Itt mondanék köszönetet a túraszervezőnek, a túravezetőinknek Tamásnak és Dezsőnek és Beccanak, gombaszakértőnknek, hogy sikerült egy jó programot igazán profi módon megszervezni és lebonyolítani. Mesterszakácsunknak is köszönet a finom vacsoráért.
Köszönet illeti a túratársaimat is, akik elhívtak és elvittek magukkal (nah és haza is hoztak) és akikkel felejthetetlen emlékekkel lettünk gazdagabbak ezen a szeptemberi hétvégén. Köszönöm!
Beszéljenek tovább a fotók:
